Egy szomszédos országban, csupán 600 kilométerre az otthonunktól zajló háború árnyéka lassan bekúszott mindennapi életembe. Naponta a hírekben hallom, mi történik, illetve a borús előrejelzéseket a háborúról és a lehetséges kimeneteléről és következményeiről. Gyakran utazom vonattal az országban és majdnem minden utamon találkozom ukrán menekültekkel, többnyire nőkkel és gyerekekkel.
Soha nem gondoltam volna, hogy 100 évvel az I. világháború után egy európai konfliktus olyan erőszakhoz és extrém összecsapáshoz vezessen, mint egy háború. Meg voltam győződve arról, hogy a két világháború és a hatalmas ár, amit ezek miatt fizettünk, eléggé keserű tapasztalatként szolgáltak Európának ahhoz, hogy soha ne kelljen egy további világháború lehetőségére sem gondolni.
Amikor a hírekben a háborúról szóló tudósításokat hallom, mindig visszaemlékszem arra, hogyan éltem én meg az I. világháborút kislányként, és mindaz a nehézség, amivel szembesülnünk kellett jóval a háború után is. Bár minket nem érintett annyira élesen, mint sok más embert, az 1920-as években Közép-Kelet Európát is járványok, alultápláltság, erőszak, a rend hiánya, masszív helyi munkanélküliség és akut lakhatási és szállítási válság sújtotta. Az, hogy egy piciny kis faluban laktunk egy eldugott vidéken, sok előnnyel járt, de végül minket is súlyosan érintett a háború társadalmi és gazdasági hatása. A háború és főképpen a megszállás elmélyítette az etnikai csoportok közötti szakadékot. Bár ugyanazokkal a nehézségekkel küzdöttünk, nem fejlődött ki bennünk a szolidaritás érzése.
A húszas évek vége, harmincas évek eleje, úgy tűnt, fejlődést és innovációt hoz majd. De, amikor a háború emléke épp csak elkezdett elhalványulni, hirtelen a II. Világháborúban találtuk magunkat. Ez volt a emberiség történetének legnagyobb és legtöbb áldozatot követelő háborúja, több mint 57 millió emberéletet követelt. És végül Európa megosztottságát eredményezte. Hatalmas hadseregek álltak egymással szemben a Vasfüggöny két oldalán, amely Európa szívén húzódott keresztül. Milliók váltak otthontalanná, az európai gazdaság összeomlott, és az európai ipari infrastruktúra nagy részét lerombolták. A II. Világháború végére 35 éves voltam és úgy tűnt, addigi életem nagy részét a háború árnyékában éltem, félelemben és bizonytalanságban.
Az I. világháború óriási szerencsétlenség volt Európa számára. A II. Világháború még annál is nagyobb. De a két világháború nélkül ma nem létezne az Európai Unió. Az egyik legerősebb motiváló erő az EU létrehozásában az volt, hogy “soha többé” ne legyen háború Európában, vagy legalább is az EU tagállamok között.
Az alapító atyák a nagyon is szimbolikusan szén és acél-ipart választották kiindulópontként ahhoz, hogy egy új közösségi kormányzási módszert hozzanak létre. Amennyiben Franciaország és Németország közösen felel azon iparágakért, amelyeken a fegyveripar alapszik, akkor tényleg nem lehet több háború ezen két rivális között. Ennek a logikának a mentén jött létre az Európai Közösség 1957-ben. Annak vágya, hogy egy új kormányzási rendszert hozzanak létre és elkerüljék a háborút a szakpolitikák eszközeként, állt azon tárgyalások középpontjában, amelyek elvezettek a Római Szerződés aláírásához.
Az EU-ra akkor is úgy tekintettek, és most is úgy tekintenek, mint egy béke projektre. Hittem és ma is hiszek ebben a projektben. Az EU egy “biztonsági közösséggé” vált, ahol a tagállamok elkerülik a háborút vagy a háború veszélyét államközi kapcsolataikban. Azáltal, hogy létrehoztak egy közösséget, amely a gazdasági élet majd minden területét lefedi, a kereskedelemtől a közös pénznemig, az EU a regionális integráció egy új modelljét alkotta meg.
Azonban a két világháború hatása ma is érezhető még Európában. Talán a legnagyobb változás az, hogy nincs vagy csak nagyon csekély szándék van arra, hogy erőszakkal próbáljon meg valaki politikai célokat elérni. Azóta az európai haderők száma nagyarányban csökkent és az ukrajnai orosz betörések ellenére ezen számok növelésére alig vagy egyáltalán nem törekszenek.
A háború árnyéka körülbelül abban az időben vonult el az életem fölül, amikor megalapították az Európai Uniót. Az egy korszak végét jelentette számomra, és valószínűleg a generációm sok más tagja számára is. Most, tudván, hogy ilyen közel az otthonomhoz háború folyik, visszatértek a bizonytalanság súlyos érzései. Teljesen megdöbbentett ez, mintha 70 év béke hiábavaló lett volna. Mindazonáltal, hiszem és bízok benne, hogy az EU-nak nevezett béke projekt, amely annyi éven keresztül fenntartotta a jó viszonyokat Európában, ismét szét fogja foszlatni a háború árnyékát.
Klárika
CYBERNOVELS L'20S 