Vigadjunk!

Az ünnepek alatt sokkal több szabad időm volt, mint amire számítottam. Azon kaptam magam, hogy szórakozási lehetőségeket keresek, de úgy tűnt, semmi sem kelti fel igazán az érdeklődésemet. Reméltem, hogy találok valami házon kívüli szórakozást. A moziban az Avatar 2-t játszák 3D-ben, de valami különlegesebbre vágytam, valami szokatlanabbra. A mozit túl unalmasnak találtam.

Miközben a telefonomon keresgéltem egyéb kulturális vagy művészeti események után, eszembe ötlött legelső mozis élményem. 1921-ben történt és akkoriban még nem válogathattunk a filmek között, főképpen nem a gyermek-filmek között. Nem volt állandó mozi, nem volt tévé, és természetesen internet sem. Ami szórakozást ígért, az a könyv és a mesemondók voltak.

Az újságban gyakran láttam a Csíkszeredai moziban vetített új filmek reklámját. Engem mindig is lenyűgöztek a történetek és imádtam olvasni. De úgy gondoltam, a mozi még jobb, a filmek mágikusak, mintha könyvek válnának valóra. A szüleim párszor elmentek moziba és minden alkalommal kérdések százait szegeztem nekik és könyörögtem, hogy meséljék el, miről szólt a film. Ilyenkor általában édesanyám elmesélte a történetet én meg aztán napokat töltöttem azzal, hogy elképzeltem.

A mozi a Vigadóban volt, ami egyfajta kulturális központként működött, ahol a csíkszeredai kulturális és szórakoztató eseményekre sor került. Egy kulturális központ, ahol volt egy színpad, egy kávézó, egy terem, és pár szállodaszoba is. Bár 1904-ben épült, az átépítések és később a háború miatt nem igazán felelt meg a célnak. De amikor a háború befejeződött, a sok nehézség és szomorúság után, az emberek vidám pillanatokra vágytak és így az épület lassan életre kelt. Minden szempontból a vigasság helyévé vált.

A Női Szakszervezet minden csütörtökön művészeti eseményt szervezett: költői estet, színházi előadást, zene-estet annak érdekében, hogy támogassák a kultúrát, a közjólétet és különböző jótékonysági tevékenységeket. A szüleim időnként elmentek megnézni egy színdarabot vagy meghallgatni egy koncertet, és jótékonysági esteken is részt vettek. Egyszer egy koncertre vittek magukkal, de ami engem leginkább érdekelt, az a mozi volt.

Aztán egy napon az újságban megláttam egy új film reklámját, amit felismertem. A János Vitéz volt, ami az iskolában tanult epikus költeményre épült. Egy fiatal juhász története, aki kénytelen elhagyni az otthonát és számos kalandban van része, miközben legyőzi a gonoszt. Amint megláttam a reklámot az újságban, tudtam, hogy eljött a perc, amire vártam. Ez egy olyan film, amit a gyerekek is megnézhetnek.

Gyermeki lelkesedéssel megkértem az édesanyámat, hogy engedje meg, hogy megnézzem ezt az egy filmet. Természetesen hangsúlyoztam, hogy az iskolai tanulmányaim szempontjából is fontos lenne, hiszen ez a költemény klasszikus, és tanuljuk is az iskolában. Édesanyám megbeszélte a dolgot édesapámmal, és hamarosan eldőlt, hogy az egész család elmegy megnézni ezt a filmet. Még egy hét volt a vetítésig, és én már számláltam a napokat. A mozizás előestéjén olyan izgatott voltam, hogy alig aludtam valamit.

Akkoriban csak némafilm létezett, bár nem hívták őket némának addig, amíg a hangosfilm meg nem jelent. Az első film, amit láttam, a János Vitéz is ilyen volt, a színészek hangját nem hallhattuk, fekete- fehér volt, a színészek meg vicces eltúlzott arckifejezéssel és gyors mozdulatokkal játszottak. Csak zene hallatszott, a párbeszédek pedig a jelenetek közötti képkockákon voltak feliratozva. Mindazonáltal, ez volt az a nap, amikor örök szerelembe estem a mozival. A filmek legalább olyan fontossá váltak, ha nem fontosabbá, mint a könyvek. Őáltaluk mágikus helyeken jártam, és választ adtak számos olyan lehetséges helyzetre, amelyeket én magam sosem tapasztaltam meg. A mozi lehetővé tette számomra, hogy tovább kutassam és tápláljam a képzeletemet. És valószínűleg egy mesemondónak ez a legnagyobb kincse.

Azóta filmek százait, vagy tán ezreit láttam, és nyilván a lelkesedésem is megkopott. Válogatós lettem és legtöbbször meghökkentő történetekre vágyom, valami újra és meglepőre, amit nehéz találni. De most, hogy eszembe jutott első mozis élményem, ismét kíváncsivá váltam és nyitottá aziránt, hogy a szórakozás kedvéért is megnézzek valamit. Hiszen végül is minden történetben van valami újszerű és egyedi, ami inspirálóan hathat és táplálja a képzeletet. Végül mégis veszek jegyet az Avatar 2-re, és megpróbálom a 100 évvel ezelőtti Klárika szemeivel nézni. Biztos vagyok benne, hogy ő értékelné és nagyon is szórakoztatónak találná.

Klárika