Reményteli advent

Csekefalva, 1920. december 5.

Tegnap meggyújtottuk a második gyertyát is az adventi koszorún. Anyukám azt mondta, a második gyertya a remény szimbóluma, de nem értettem teljesen, hogy mit is jelent az a szó. Miközben a szüleim és testvéreim adventi énekeket énekeltek, azon gondolkodtam, mit is jelent a remény.

Az éneklés után édesanyámmal süteményt sütöttünk, és mivel még mindig a reményen gondolkodtam, elkezdtem kérdezősködni. Megkérdeztem, mire is jó a remény. Édesanyám már hozzászokott kíváncsiságomhoz, így türelmesen válaszolt a legfurcsább kérdéseimre is. Őszerinte “a remény abban segít, hogy megtaláljuk a fényt még a legsötétebb időkben is. A remény hatalmas erővé válhat. Lehet, hogy nincs benne valós varázslat, de ha tudjuk, hogy mit remélünk, és ezt a reményt fényként őrizzük magunkban, valóra válhat, akárcsak egy csoda. Advent idején abban bízunk, és azt reméljük, hogy eljön a Megváltó.”

De ez a válasz nem elégítette ki a kíváncsiságomat. Pontosabb meghatározásra volt szükségem, így arra kértem édesanyámat, hogy mondjon minderre egy példát. Így folytatta: “amikor arra várunk, hogy valami bekövetkezzen vagy valóra váljon, reménykedünk. Például, most azt reméljük, hogy a süteményünk megkel. Mivel ezt reméljük, ebben hiszünk, és ebben bízunk, nagyobb az esélye, hogy megkel és finom lesz a süteményünk.” És a sütemény tényleg megkelt, és nagyon finom lett, gyorsan meg is ettük, de én továbbra is a remény fogalmán gondolkodtam.

Ekkor fordultam másik fontos információ-forrásomhoz, a helyi újsághoz, a Csíki Lapokhoz. Egy pár nappal korábban láttam egy cikket az adventről és a reményről, de akkor nem volt időm elolvasni. Gyorsan leültem és a pislákoló gyertyafényben a következőket olvastam:

“Az embereknek muszáj reménykedniük. A remény a kenyerünk, teljes életünk a remény körül forog, és a remény vezérel és motivál bennünket mindenben, amit teszünk. A gyermek azt reméli, hogy felnő, a felnőtt abban reménykedik, hogy majd egy napon megöregszik. A szegény abban reménykedik, hogy gazdaggá válik, a gazdag pedig abban, hogy még gazdagabb lesz. A rab azt reméli, hogy egy napon majd a bilincsek leesnek és ő szabaddá válik. A remény az, ami életben tartja. A remény a lelkünk örökzöld része, amelyet az élet viharai félresöpörhetnek, de nem ölhetnek meg. Hiszen ismét virágozni fog.

A remény rügyei kihajtanak, és a remény rügyeiből sokszor virágok fakadnak. A gyermek felnő, a felnőtt megöregszik. A szegény megkapja vagyonát, a gazdag eléri célját. A rab napjai nehezen telnek, de a remény vigaszt nyújt, megerősíti a lelkét addig, amíg szabaddá válik.

Ahogy a testünknek kell a tiszta levegő, a lelkünknek szüksége van a reményre. Az advent is arra tanít: reményteljesen kell várakoznunk, ez a sorsunk, ami soha nem hagy cserben. A rügyek mindig kihajtanak.

Ha reménytelve töltjük az Adventet, akkor majd valódi Karácsonyunk lesz. Újraszületünk testben és lélekben.”

Lassan kezdtem megérteni a remény fogalmát. A cikk elolvasása után azzal töltöttem az estémet, hogy leírtam mindazt, amiben az utóbbi időben reménykedtem, azt remélve, hogy ez majd segít abban, hogy valóra is váljon. Rögtön a korcsolya jutott eszembe, amit reméltem, hogy Karácsonyra megkapok. De aztán rájöttem, hogy a legfontosabb reményem az volt, hogy sokáig élhessek békében ezen a kis tanyán, Csekefalván, a szüleimmel és bátyáimmal. Abban is reménykedtem, hogy felnövök és majd sok helyre elutazom, hogy felfedezhessem ezt a lenyűgöző világot és majd mindenkinek mesélhessek csodás élményeimről. Habár, ha belegondolok, alighogy kimondtam, valójában mindez már valóra is vált. És majd lássuk, hogy megkapom-e a korcsolyát karácsonykor.

És te, kedves barátom, miben reménykedsz mostanában?

Klárika